2010. május 20.
2010. január 24.
2009. december 31.
2009. augusztus 25.
Az előző verzió - nyári fejlesztéseket nem tartalmazó kiadás - a Bubbly fagyasztott revision-je a 1581-es.
Szöveges értékelés. Az általános iskolák és szakiskolák kérése, igénye már rég óta, hogy nyújtsunk lehetőséget a szöveges értékelés rögzítésére is. A feladat nem egyszerű, egyrészt azért, mert kevéssé szabályozott területről van szó, így többféle gyakorlattal találkozhatunk a különféle intézményekben, másrészt azért, mert a szöveges értékelésnek kellőképpen rugalmasnak, testreszabhatónak kellene lennie, ugyanakkor a egyszerűen használható, kezelhető megoldást kell találnunk.
Képzési formák. Másik fejlesztési irány a képzések bevezetése. Egy-egy intézményen belül többféle képzési forma létezik: különböző tagozatok, szakmák, nyelvi előkédzítő osztályok, 4, 6, 8 ill. 12 évfolyamos képzések, stb. Ezek óraterve, követelményrendszere előre rögzített, figyelembe kell venni a tankörök felvételénél, és az értékelésben. Erre szeretnénk lehetőséget adni a következő verziókban.
A napló használatának egyik legnehezebb lépése az órarend betöltés. Az órarend elkészítését számtalan szoftverrel végezhetjük, de az elkszült órarendet valahogy a MaYoR rendszerbe is át kell raknunk.
Az órarendkészítő alkalmazások közül az eddigi kapcsolataink alapján úgy tűnt, hogy legtöbben az aSc Órarend programot használják, melynek van - bár kissé körülményesen hozzáférhető - export/import funkciója is. A naplóból képesek vagyunk adatokat átadni az aSc számára, majd az ezekből készített órarendet vissza is tudjuk tölteni a naplóba. A folyamaton sokat lehet még fejleszteni, például a termek kezelésével kapcsolatban, vagy a hibák/hiányok kezelését segítő megoldásokkal kapcsolatban, illetve megpróbáljuk az export/import folyamatot még egyszerűbbé tenni az aSc API segítségével.
A 2010/2011-es tanévben karbantartott változatra - a rypple-re - való frissítéshez a main.conf módosítása szükséges.
A bubbly és radyx változatok a továbbiakban nem frissülnek!
Nyílt kapus informális találkozót szervezünk minden érdeklődő MaYoR-t használó intézmény rendszerüzemeltetői, adminisztrátorai, vezetői, tanárai és a fejlesztők - tehát a MaYoR-közösség - számára. Bemutatkozás, ötletelés, kerekasztal beszélgetés...
Időpont: 2010. június 4.
Helyszín: Leövey Klára Gimnázium, 1096. Budapest, Vendel utca 1.
A vetített prezentáció + összefoglaló (v1.2)
Köszönjük a szervezést, otthont, a felajánlásokat, a sütit és a részvételt mindenkinek!
A MaYoR elektronikus naplót eredetileg a Városmajori Gimnázium számára (2002-től) fejlesztettük. A hosszú és izgalmas tapasztalatgyűjtés szakaszában lépésenként haladtunk előre, figyelembe véve a vezetőség és a tanárok igényeit, majd később meghallgatva a diákok és szüleik véleményét. Az szabadszoftver aktuális éles verziója a Radyx (4.0), melyet számos iskola használ.
A PHP alapú webes alkalmazás keretrendszere jelenleg MySQL vagy LDAP (OpenLDAP) backend-ből tud felhasználókat azonosítani. A felhasználók lehetnek: diák, szülő, tanár, vezetőség, titkárság, adminisztrátor jogosultságúak. Az authentikált felhasználók a saját szintjüknek megfelelően férhetnek hozzá saját (vagy más) adataihoz.
A keretrendszerre épülő napló modul szolgáltatásai
A keretrendszerre épülő portál modul: egy gyűjtő- és kezdőlap jellegű modul
Figyelembe véve a jelenlegi közháló infrastruktúrát, azt javasoljuk, hogy intézményenként egy (külön) helyi napló szerver működjön. Fontos kiemelnünk a biztonság kérdését, melynek - a szerverek védelmén felül - legfőbb és nélkülözhetetlen eleme a rendszeres mentés. Ugyan a program platformfüggetlen szoftverekre épül, mégis mi elsősorban a nekünk bevált (Debian, Ubuntu server) linux disztribúciókat ajánljuk.
GPLv2 licenszelésű ingyenes szabadszoftver. Letöltéséhez azonban mindenképp hallgassa meg személyes tanácsainkat (amelyek első eleme az, hogy az intézmény vezetőségének teljes támogatása nélkül nem érdemes a hagyomásnyos papír alapú naplózásról elektronikusra áttérni). A működést a Városmajori Gimnáziumban személyesen bárki, majdnem bármikor megnézheti. Nincsenek illúzióink: a mi szoftverünk is tele van hibával. Csupán abban bízunk, hogy a több intézmény és a több ezer felhasználónk hibajelzéseiből gyorsan ki is tudjuk azokat javítani.
ecplain.tex formátum fájlért
(erre alapul az általunk használt mayor.fmt)huhyphn.tex elválasztási
mintafájlért és az azt feldolgozó ruby kódért (ez alapján saját PHP-ben implementált elválasztó rutint tudtunk készíteni)
és egyéb TeX-el kapcsolatos kérdéseink megválaszolásáért.A szoftver letöltése és használata ingyenes, a GPL licensz biztosítja hogy az is marad.
A kapcsolattartás módjai: